a cytomegalovírus (CMV) az opportunista fertőzés gyakori és fő oka szervátültetésen átesett betegeknél, ami jelentős morbiditást és mortalitást okoz. A CMV-fertőzés és-betegség jellemzően a szervátültetést követő első évben, az antivirális profilaxis abbahagyása után jelentkezik. Az ilyen fertőzés általában láz, leukopenia, hepatitis, colitis vagy retinitis formájában jelentkezik. A CMV fertőzés egyéb megnyilvánulásai ebben a populációban enyhébbek lehetnek, és magukban foglalhatják az allograft sérülést és veszteséget, a más organizmusokkal szembeni fertőzésekre való fokozott fogékonyságot és a beteg túlélésének csökkenését (azaz közvetett hatásokat). A CMV-betegség kockázata a legmagasabb azoknál a szervi recipienseknél, akik CMV szeronegatívak a transzplantáció előtt, és CMV-szeropozitív donoroktól kapnak allograftokat (azaz CMV D+/R – mismatch). A fertőzés az átültetett szervdonorban jelen lévő látens CMV-n keresztül terjed, majd a vírus újra aktiválódik, elsődleges CMV-fertőzést okozva a recipiensben. A CMV-betegség a reaktiválódás következtében is előfordulhat a recipiensekben már jelen lévő vírus. Az olyan tényezők, mint az átültetett szerv típusa, az antirejekciós immunszuppresszív terápia intenzitása, az előrehaladott életkor és a komorbiditások jelenléte a recipiensben, szintén összefüggenek a CMV-betegség fokozott kockázatával az allograft transzplantáció után. A tüdő, a szív, a vékonybél, a hasnyálmirigy és a vese-hasnyálmirigy transzplantált betegek nagyobb kockázatot jelentenek a CMV fertőzésre, mint a vese-és májtranszplantált betegek.
a CMV-fertőzés kimutatására jelenleg rendelkezésre álló különféle klinikai laboratóriumi diagnosztikai vizsgálatok közül a nukleinsav-amplifikációs tesztek (pl. PCR) a legérzékenyebb és legspecifikusabb kimutatási módszerek. Ezenkívül a perifériás vér CMV DNS-szintjének (azaz a CMV vírusterhelésének) számszerűsítését rutinszerűen használják annak meghatározására, hogy mikor kell megkezdeni a megelőző antivirális terápiát, diagnosztizálni az aktív CMV-betegséget és monitorozni a vírusellenes terápiára adott választ. Számos tényező befolyásolhatja a CMV vírusterhelési eredményeket, beleértve a minta típusát (teljes vér versus plazma), a CMV biológiai tulajdonságait, a kvantitatív vizsgálat teljesítményjellemzőit (pl. kimutatási határ, mennyiségi meghatározási határ, linearitás és reprodukálhatóság), az immunszuppresszió mértékét és az antivirális terápia intenzitását.
általában a magasabb CMV vírusterhelés szöveti invazív betegséggel jár, míg az alacsonyabb szintek tünetmentes fertőzéssel járnak. A perifériás vérrekesz vírusterhelése azonban lehet alacsony vagy nem észlelhető bizonyos esetekben szöveti invazív betegség. Mivel a CMV vírusterhelésben és a betegségben széles átfedés áll fenn, a vírusterhelés növekedése az idő múlásával fontosabb a CMV-betegség előrejelzésében, mint egyetlen vírusterhelés eredménye egy adott időpontban. Ezért a szervátültetésen átesett betegek soros monitorozása (pl. heti intervallumok) kvantitatív CMV PCR-rel ajánlott a CMV-betegség kockázatának kitett betegeknél. Mivel az antivirális terápia és az immunszuppresszió hatására a vírusterhelés változása több nappal késleltethető, a vírusterhelést nem szabad hetente gyakrabban ellenőrizni. Jellemzően a CMV vírusterhelés 0,5 log NE/mL-nél nagyobb változásait biológiailag jelentős változásoknak tekintik a vírus replikációjában. Azoknál a betegeknél, akiknél a CMV replikáció szuppressziója (azaz a vírusterhelés <35 vagy <1, 54 log NE/mL volt a kezelés 7., 14. és 21. napján) rövidebb volt a klinikai betegség megszűnéséig, mint azoknál, akiknél nem volt vírusszuppresszió. A relatív vírusterhelés csökkenése az előkezelés szintjétől nem társult a CMV-betegség gyorsabb felbontásával.