a kialakult intersticiális fibrózis és tubuláris atrófia kezelése
a kialakult krónikus allograft nephropathia korlátozott terápiás lehetőségei közé tartozik a renin-angiotenzin rendszer gátlása és az immunszuppresszív gyógyszerstratégia megváltoztatása. Egy retrospektív európai vizsgálat megállapította, hogy a vese allograft kimenetelét befolyásolta a vesefunkció relatív változása az idő múlásával, a vizelettel történő fehérje kiválasztás, a magas vérnyomás és a renin-angiotenzin rendszer blokádja.106 ebben a nem randomizált kohorszban a renin-angiotenzin rendszer blokáddal végzett kezelés után a vese allograft túlélése szignifikánsan hosszabb volt 6, 3 év, szemben a kezeletlen betegek 1, 8 évével. Azt is felvetették, hogy a 3-hidroxi-3-metil-glutaril koenzim A reduktáz inhibitor terápia hatással lehet a vese allograft túlélésére. Sajnos a nullhipotézist alátámasztotta a ALERT (A Lescol értékelése Vesetranszplantációban) vizsgálat post hoc elemzése.95 több mint 2000 vesetranszplantált beteget randomizáltak fluvasztatin vagy placebo kezelésre, és 6 évig követték őket. Bár a fluvasztatin-kezelés szignifikánsan csökkentette a koleszterinszintet,nem volt szignifikáns hatása a vesetranszplantátum elvesztésének vagy a GFR-nek az előfordulására. Meg kell jegyezni, hogy a fluvasztatin nem volt hatással a teljes mortalitásra vagy a graftvesztésre.107 mindazonáltal a fluvasztatin biztonságos és hatékony szer volt az alacsony sűrűségű lipoprotein koleszterin csökkentésében, és a vesetranszplantált betegeknél csökkent a súlyos nemkívánatos cardialis események kockázata.
különféle immunszuppresszív stratégiák a kialakult IF/TA kezelésére idővel tanulmányozták. Ezek a megközelítések magukban foglalták a PPA hozzáadását, a CIs visszavonását és az SRL hozzáadását.
a legtöbb transzplantációs központ rutinszerűen használja az MMF-et a szokásos indukciós és fenntartó immunszuppresszív protokoll részeként. Ennek ellenére korlátozott számú beteg továbbra is az azatioprint szedi immunszuppresszív kezelésük antimetabolit komponenseként. Felvetődött, hogy az ilyen betegek számára előnyös lehet a PPA-ra való áttérés. A biopsziával bizonyított krónikus allograft nephropathiában szenvedő vese allograft recipiensek nem randomizált vizsgálatában az MMF-et helyettesítették azatioprin.108 a felvételkor minden csoport 2 g/nap MMF-et kapott, az azatioprint pedig leállították. Az MMF bevezetése előtt a vesefunkció fokozatosan romlott. Az MMF bevezetése után a vesefunkció stabilizálódott, és a GFR meredekségének jelentős változását figyelték meg.
mindkét CIs hosszú távú nephrotoxikus potenciálját jól jellemezték. Bár a takrolimusz kevésbé nefrotoxikus lehet, mint a ciklosporin, bármelyik gyógyszer eliminációja továbbra is vonzó stratégia a kialakult IF/TA-ban szenvedő betegeknél, akik elveszítik a graft funkciót. A nephrotoxin megvonását egyensúlyban kell tartani a kilökődés kockázatával, következésképpen a CI megvonási stratégiái általában egy erős, nem nephrotoxikus szer, például MMF vagy SRL bevezetését alkalmazzák. Egy prospektív, randomizált vizsgálat összehasonlította a MMF CI megvonással vagy anélkül történő bevezetését hosszú távú transzplantált betegeknél szövettanilag igazolt IF/TA-val és romló vesefunkcióval.109 egy időközi elemzés a vártnál nagyobb különbséget talált a csoportok között a vesefunkció romlása tekintetében, és a vizsgálatot idő előtt leállították. 20 beteg volt a PPA/CI folytatásban és 19 beteg a PPA / CI megvonási csoportban. A vesefunkció és a vérnyomás szabályozása javult a kettős terápiában részesülő csoportban a hármas terápiával kezelt csoporthoz képest, és nem fordult elő akut kilökődés. Egy kontrollos, multicentrikus vizsgálatban a CSA-val kezelt, if/TA-ban szenvedő renális allograft-recipienseket randomizálták úgy, hogy a CsA-jukat abbahagyják azzal, hogy egyidejűleg MMF-et adnak a kezelési rendjükhöz, vagy folytassák a CsA-kezelést.110 a CSA-t megvonó betegek ötvennyolc százaléka érte el azt az elsődleges végpontot, amelyet a szérum kreatinin stabilizálásaként vagy csökkentéseként határoztak meg, amit az 1/SCr parcella meredekségének javulása és a graftvesztés hiánya igazol, szemben a CsA-t folytató betegek 32% – ával. A vizsgálati időszak alatt nem volt akut kilökődés a CsA megvonási csoportban.
különböző vizsgálatok azt mutatták, hogy az SRL ugyanolyan hatékony, mint a ciklosporin a korai allograft kilökődés megelőzésében. Az SRL káros hatásai közé tartozik az ödéma, a thrombocytopenia, a hiperlipidémia és a késleltetett sebgyógyulás. Az SRL-t a CsA helyett vizsgáló pivotális vizsgálatok azt mutatták, hogy az SRL-lel kezelt betegeknél szignifikánsan magasabb volt a GFR az első poszttranszplantációs év végén. Ma már azt is felismerték, hogy az SRL legalább némi nephrotoxicitással jár, amit a DGF közvetlenül a transzplantáció után történő megnyúlása és néhány betegnél a hosszú távú proteinuria kialakulása bizonyít. Egy multicentrikus vizsgálatba bevont betegek pretranszplantációs és 1 éves vese allograft biopsziáinak elemzése során azokat a betegeket, akik a transzplantációt követő első 3 hónapban ciklosporint és SRL-t kaptak, véletlenszerűen osztották be a ciklosporin folytatására vagy a kezelés felfüggesztésére.111 a ciklosporin eliminációs csoportban alacsonyabb volt azon betegek aránya, akiknél a krónikus patológiai laesiók progrediáltak. Szignifikánsan kevesebb volt a krónikus interstitialis és tubuláris betegség, míg a kilökődésben nem figyeltek meg különbséget. Egy 59, Srl-re átalakított, IF/TA-ban szenvedő vesetranszplantált betegen végzett vizsgálatban a vesefunkció 54% – ban javult, 46% – ban romlott.112 beteg és graft túlélési aránya sorrendben 100%, illetve 92% volt 1 év után. Többváltozós elemzés során a proteinuria kevesebb, mint 800 mg/nap volt az egyetlen független változó, amely kedvező eredményt jósolt.