a CMT az emberi természet mélyebb megértését vonja ki a létezés-filozófiai megfogalmazásból, amelyet Gabriel Marcel a következőképpen fogalmaz meg: “van testem és a testem vagyok”. “Számunkra a test nem a bejárata annak, ami pszichésen történik, hanem inkább az a hely, ahol a pszichésen történések egésze megtörténik.”
a CMT elméletileg Gabriel Marcel és Maurice Merleau-Ponty létezésfilozófiáján, Piaget genetikai tudáselméletén alapul, hogyan mutatja be ezt a gondolati struktúrák fejlődésében, Viktor von Weizsben, az orvosi antropológiában (a Gestaltkreis elmélete), valamint az ego fejlődéséről szóló mélypszichológiai elméletekben (A. Freud, Hartmann, Blanck és Blanck) és a tárgykapcsolatban (Bálint, Mahler, Ericson, Winnicott, Kohut és Kernberg) és az újabb infant Research (Lichtenberg, Stern, Sanders).
a CMT alapvető filozófiai elvei a nyugati filozófia test-elme problematikus vázlataiból származnak. A mai napig Descartes dualizmusa (test és elme, mint különálló entitások) jellemzi gondolkodásunkat. A filozófiából a pszichológiába való átmenet Ehrenfels, Koffka és K Enterprisehler, a Gestalt pszichológusok révén hozta létre a változást egy egyesítő koncepcióra. A filozófia területén a fenomenológus és a létezés filozófusa, Gabriel Marcel jelentősen hozzájárult a test-elme szakadás leküzdéséhez az” Etre et avoir ” elméletével. “Van egy testem, És én vagyok a testem “(corp que j` ai et corps que je suis) megfogalmazáshoz érkezik Maurice Merleau-Ponty” az érzékelés fenomenológiája”című könyvében:” az ember saját teste úgy van a világban, ahogy a szív egy szervezetben van: a test az, ami életben tartja az egész látható spektákulumot; belsőleg táplálja és megtölti az embert élettel, és egyetlen rendszert épít a spektákulummal.”
V. V. Weizs a pszichoszomatikus betegségekről szóló tanításaiban a pszichofizikai párhuzamosságokkal és interakcióelmélettel kezdődik, és a Gestaltkreis tanításaira tér át; ezekben a tanításokban az észlelési folyamat szubjektivitásával kezdődik, és azzal a gondolattal, hogy az észlelés és a mozgás összekapcsolódik: “ami uralkodik, az egy folytonos és kölcsönös, önvilágító, önmagába zárt, testi-mentális oda-vissza, ciklusszerű egységben.”
a fejlődéslélektan szintjén a Gestaltkreis tanításai megfelelnek Jean Piaget megfigyeléseinek a korai gyermekkori észlelési, attitűd-és gondolkodási struktúrák fejlődéséről. A folyamatos asszimilációs és alkalmazkodási folyamatokban a motoros kognitív és érzelmi fejlődés együtt működik és meghatározza egymást. Az érzékek fejlődése, a folyamatosan differenciáló gondolat-és komportációs struktúrák, valamint a tér és idő megtapasztalása Piaget számára előfeltételei a szimbolizmus képességének. Ezzel kompatibilisek a mélypszichológia fejlődési elméletei, ahol a fő hangsúly a korai gyermekkori tapasztalatokon van azokkal az emberekkel, akikkel kapcsolatban áll, és ahol az egészséges fejlődés feltétele a boldog kapcsolat azzal a személlyel, akivel a legszorosabban kapcsolódik (Bálint, Mahler, Ericson, Winnicott, Kohut és Kernberg).
“amikor a terápiában arról van szó, hogy több rálátást és tudatosságot nyerjünk önmagunkba, akkor nyelvre és gondolkodásra van szükség. De a nyelvnek nem feltétlenül kell a tartalom verbalizálásának lennie; a testbeszéd vagy a saját magánnyelv kifejezése szintén segít. Éppen azok a betegek, akik nem tudják szóban kifejezni érzéseiket és érzéseiket, könnyebben találják meg a gesztikulációban, a tárgyak vagy jelenetek szimbolikus kifejezésében a belső életükbe való belépés első pontját.”