könyvespolc

állatokra gyakorolt hatások

Barrow and Smith (1975) és Barrow etal. (1977) kimutatta, hogy a klórexpozíció nyulaknál a tüdőfunkció megváltozását, egereknél pedig a légzésszám csökkenését okozta. A klór koncentrációja, amelynek 10 perces expozícióra volt szükség az egerek légzési sebességének 50% – os csökkentéséhez (RD50), körülbelül 10 ppm volt. A szerzők azt javasolták, hogy egy olyan vegyi anyagnak való kitettség, amely 50%-kal csökkenti az egerek légzésszámát, elviselhetetlen és cselekvőképtelen az emberek számára, és hogy az RD50 egytizede okozhat némi kellemetlenséget, de elviselhető lenne. Bár ez a feltételezés igaznak tűnik a klórra, más anyagokkal végzett vizsgálatok megkérdőjelezték annak általános alkalmazhatóságát. Potts és Lederer (1978) kimutatták, hogy a vörös tölgy pirolízis termékei olyan koncentrációban, amelyek 50% – kal csökkentették az egerek légzésszámát, nem tették alkalmatlanná az embereket. Ezért az rd50 egerekben történő felhasználása az emberek szenzoros irritációjának előrejelzésére nagyon jól lehet vegyület-specifikus.

Barrow etal. (1978) szintén beszámolt hím és nőstény Fischer 344 patkányról (mindegyik nemből 10), akik klórnak voltak kitéve 1, 3 vagy 9 ppm-en 6 óra/nap, 5 nap/hét, 6 hét. Az eredmények azt mutatták, csökkent testtömeg a nők minden koncentrációban, és a férfiak 3 és 9 ppm. Három nő meghalt a vizsgálat vége előtt. Vizeletvizsgálatot, hematológiai vizsgálatokat és Klinikai-Kémiai méréseket végeztek a túlélő állatokon. A vizelet fajsúlya a nőknél minden expozíciós koncentráció mellett, a férfiaknál pedig 3 és 9 ppm-nél nőtt. A hematokrit és a fehérvérsejtszám emelkedett a 9 ppm-nek kitett nőknél. A klinikai-kémiai eredmények között szerepelt az alkalikus foszfatáz, a vér karbamid-nitrogénje (BUN),a xhamsterglutamil-transzpeptidáz (GGTP) és a szérum glutamikus piruvás transzamináz (SGPT) 9 ppm-es, az alkalikus foszfatáz pedig 3 ppm-es emelkedése.

a 9 ppm-nél kitett patkányok patológiás vizsgálata a felső és az alsó légúti gyulladásos reakciók, köztük a hyperemia és a gyulladásos anyag felhalmozódása az orrjáratokban nagy bizonyítékot mutatott. Különböző fokú pulmonalis atelectasis vagy konszolidáció is volt. Ezeket a megfigyeléseket 3 ppm-nél kitett patkányokban is elvégezték, de sokkal kisebb mértékben. A 9 ppm-nél kitett patkányok veséit sötétnek találták. Ezek az adatok azt mutatták, hogy a patkányok 3 és 9 ppm-es klórnak való ismételt expozíciója a légutak súlyos kóros elváltozásait, jelentősen csökkentette a testsúlyt és megváltoztatta a vesefunkciót, és a nőstények nagyobb érzékenységét mutatta. Bár az eredmények azt sugallták, hogy az 1 ppm-es klór ismételt expozíciója bizonyos toxicitást okozhat, a szerzőkkel folytatott személyes kommunikáció kimutatta, hogy a klóramin az inhalációs kamrában lévő klórból és ammóniából képződhetett az expozíció során. Így nem volt biztos abban, hogy önmagában az 1 ppm-es klór ismételt expozíciója felelős-e a megfigyelt toxikus hatásokért.

maga a klór nem szívódik fel. A plazma kloridtartalma a gázosítás után néhány órán keresztül növekszik, a vizelet-klorid kiválasztása pedig a gázosítást követő második napon fokozódik.

az élő szövetekben a klór gyorsan hipoklórsavvá alakul (Zillich, 1972), amely könnyen behatol a sejtfalba, és a citoplazmatikus fehérjékkel reakcióba lépve n-klór-származékokat képez, amelyek elpusztítják a sejtszerkezetet (National Research Council, 1975).

a klórnak kitett állatokra vonatkozó adatokat a 3.táblázat foglalja össze.