a minimális idő, amely a küszöbfeszültség kétszeresének állandó elektromos áramához szükséges a szövetek gerjesztéséhez. A chronaxie fogalmát 1909-ben vezette be L. lapicque francia fiziológus.
a 19.század végéig a szövetek ingerlékenységét az inger küszöb alapján határozták meg. 1892-ben az orosz fiziológus, N. E. Vvedenskii megállapította az idő fontosságát, mint a fiziológiai reakció lefolyását meghatározó tényezőt. A holland fizikus L. Gorweg (1892) és a francia fiziológus, G. Weis (1901) kísérletileg megállapította, hogy a szövetekben gerjesztést kiváltó inger nagysága fordítottan függ az inger hatásának időtartamától, és grafikusan kifejezhető egy hiperbola segítségével (lásd az 1.ábrát). A minimális feszültség, amely gerjesztést eredményez, ha időkorlátozás nélkül alkalmazzák, vagyis a reobázis, az ábrán az OA (BC) szegmensnek felel meg. A küszöb inger minimális effektív működési ideje megfelel az OC szegmensnek; ezt a cselekvési időt hatékonynak nevezik, mert az áram cselekvési idejének további növekedése nincs hatással az akciós potenciál eredetére.
rövid ingerek esetén az intenzitás-idő görbe párhuzamos lesz az ordinátatengellyel, vagyis a gerjesztés nem fordul elő az inger intenzitásától függetlenül. A görbe aszimptotikus megközelítése az abszcisszával párhuzamos vonalhoz lehetetlenné teszi a tényleges idő megfelelő pontossággal történő meghatározását. Ennek oka az, hogy a reobázis jelentéktelen eltérései, amelyek tükrözik a biológiai membránok nyugalmi állapotának változásait, az inger időtartamának jelentős ingadozásaival járnak. Lapicque következésképpen egy másik hagyományos nagyság, a chronaxie mérését javasolta-vagyis az inger időtartamát, amely megegyezik a reobázis kétszeresével; az 1.ábrán ez megfelel az OD (EF) szegmensnek. Az inger adott nagyságánál az inger hatásának minimális ideje, amely küszöbhatást eredményez, egyenlő nak, – nek. Megállapítást nyert, hogy a szövetek ingerlékenységét reprezentáló görbe alakja az inger intenzitásához és időtartamához viszonyítva nagyon változatos szövetekben hasonló. Az ilyen szövetek közötti különbségeknek csak a megfelelő nagyságok abszolút értékei és elsősorban az idő értékei tekintetében van értelme;vagyis az ingerelhető szövetek különböznek egymástól a stimuláció időállandójában.
a Chronaxie lehet alkotmányos vagy alárendelt. Az alkotmányos chronaxie a szövet szempontjából releváns, kivéve a szövet neurális kapcsolatát a testtel. Az alárendelt kronaxia a szövetnek a testtel való természetes kapcsolatában releváns, elsősorban a központi idegrendszerrel, amely szabályozza a szövet aktivitását. Következésképpen az alárendelt kronaxia változásai, például az izmok változásai tükrözik mind az adott izom, mind a központi idegrendszer változásait. Az alárendelt kronaxia általában rövidebb, mint az alkotmányos kronaxia.
a gerjeszthető szövetek kronaxiája változó; az idegekben kevésbé meghosszabbodik, mint a vázizmokban. A különböző típusú izomszövetek közül a csontváz harántcsíkolt izmok rendelkeznek a legrövidebb chronaxie-val. A szívizom kronaxiája hosszabb, a simaizmoké pedig a leghosszabb. A kronaxia kronaximetriával történő mérése korábban az ember mozgásszervi aktivitásának tanulmányozásának általános eszköze volt.