klonidin
a klonidint, a legrégebbi a 2-agonistát az 1960-as években fejlesztették ki, és 1974-ben megkapta a food and Drug Administration (FDA) jóváhagyását a magas vérnyomás kezelésére. Ez továbbra is az egyetlen FDA által jóváhagyott indikáció; a klonidin potenciális hasznosságát az alkoholelvonásban azonban az 1970-es években elismerték. azóta számos tanulmány értékelte a klonidin hatékonyságát az alkoholelvonási tünetek szabályozásában. Az évtizedes kutatások ellenére a klonidin még mindig nem vált az alkohol megvonásának első vonalbeli kezelési lehetőségévé.
klinikai vizsgálatok
a klonidin legkorábbi vizsgálatait az alkohol megvonásának kezelésében az egyidejű gyógyszerek alkalmazása korlátozta. Bjorkqvist et al. értékelték a klonidin kúpos hatékonyságát, 0,15 mg naponta 3-szor, egy 4 napos, randomizált, kettős-vak, placebo-kontrollos vizsgálatban, amelyben 60 férfi alkoholos fekvőbeteg vett részt. Az alkohol megvonásának az önértékelésből és a nővér megfigyelőjéből származó tünetei szignifikánsan csökkentek klonidinnel a placebóhoz képest a kezelés 2.napján (p < 0, 025 és p < 0, 01), hypotonia nélkül. Sajnos az egyetlen megállapítás, amelyre ebből a vizsgálatból következtetni lehet, a klonidin kiegészítő terápiaként való előnye; minden beteg 25 mg difenhidramint és 250 mg metaqualont kapott éjszaka alváshoz, és a betegek fele minden csoportban legalább 1 adag 50 mg klórpromazint kapott. Ezenkívül minden olyan beteg, akinek kórtörténetében rohamok voltak, naponta kétszer 150 mg difenilhidantoint kapott.
egy 7 napos, randomizált, nyílt vizsgálatban 26 férfi alkoholos fekvőbeteg, Walinder et al. összehasonlítva a klonidint naponta kétszer 4 6G / kg-mal a szokásos ellátással, karbamazepin 200 mg naponta 3-4 alkalommal kombinálva neuroleptikus szerrel, klórprotixennel vagy dixirazinnal, naponta 3-szor adagolva. Eredményeket jelentettek 19 a 26 betegek. A tanulmány nem mutatott szignifikáns különbséget a csoportok között az alkoholelvonási tünetek klinikai értékelésében az átfogó pszichopatológiai minősítési skálán. A vizsgálat eredményeinek alkalmazhatósága tovább korlátozott a betegek miatt klonidin szignifikánsan magasabb napi alkoholfogyasztás a felvétel előtt, valamint az alacsony dózisú benzodiazepin éjszakai beadása minden beteg számára. A klonidin-csoportban 1 esetben jelentettek hypotoniát és 1 esetben szédülést.
újabb tanulmányok tisztább képet adnak a klonidin szerepéről az akut alkoholelvonás kezelésében, összehasonlítva ezt a szert más kezelési standardokkal. Manhem et al. 0,15–0,3 mg klonidint hasonlított össze 6 óránként 500-1000 mg klórmetiazollal 6 óránként, 4 nap alatt 20 férfi alkoholos fekvőbetegben. Minden beteg naponta kétszer 200 mg karbamazepint kapott. A klórmetiazol egy nonbenzodiazepin nyugtató/hipnotikus, amely fokozza a GABA hatását a GABAA receptorra. Ezt a gyógyszert széles körben használják Európában az alkohol megvonásának kezelésére. A vizsgálatot befejező 17 beteg esetében jelentett adatokban a klonidin-kezelés szignifikánsan csökkentette a vérnyomást és a pulzust a klórmetiazolhoz képest (p < 0, 05 mindkét esetben), bár nem találtak szignifikáns különbséget az alkoholelvonási tünetek megfigyelői által értékelt csoportjai között. A napi kétszer mért noradrenalin és epinefrin plazmaszintek szignifikánsan alacsonyabbak voltak a kezelés 1.napján klonidinnel kezelt betegeknél (p < 0, 01). A klonidinnel kapcsolatban nem jelentettek specifikus mellékhatásokat, beleértve a rohamokat is, bár minden csoportban 1 betegnél alakult ki alkoholelvonási delírium.
két tanulmány Baumgartner et al. a klonidint klordiazepoxiddal hasonlították össze az alkoholelvonás kezelésére alkoholfüggőségben szenvedő férfi betegeknél. Első vizsgálatuk a napi 0,2–0,6 mg klonidin kúpos dózisait hasonlította össze a napi 50-150 mg klordiazepoxiddal 61 betegnél. Az egyetlen kiegészítő gyógyszer megengedett ebben a 4 napos vizsgálatban az acetaminofen volt. Azokat a betegeket, akiknek kórtörténetében görcsrohamok szerepeltek, kizárták. A vizsgálatot befejező 47 betegnél az átlagos szisztolés vérnyomás (p < 0, 02) és a szívfrekvencia (p < 0, 001) szignifikánsan alacsonyabb volt a klonidinnel összehasonlítva a klordiazepoxiddal, bár a kezelések között nem figyeltek meg szignifikáns különbséget a légzésszám, a verejtékezés, a nyugtalanság vagy a tremor, illetve az alkoholelvonási tünetek szubjektív jelentései között. Második vizsgálatukban a szerzők értékelték a transzdermális klonidin hatékonyságát a napi 50-150 mg orális klordiazepoxiddal összehasonlítva 50 alkoholelvonással küzdő betegnél. A klonidinre randomizált betegek 0,2 mg orális telítő dózist kaptak, plusz két 0,2 mg/24 órás transzdermális tapaszt alkalmaztak lefekvés előtt az 1.napon. Az egyik tapaszt a 3.napon, a másikat a 4. napon távolították el. A vizsgálatot befejező 43 betegnél jelentett adatokban nem volt szignifikáns különbség az alkoholelvonás beteg által jelentett szubjektív tüneteiben. Az átlagos szisztolés és diasztolés vérnyomás és pulzus szignifikánsan alacsonyabb volt a klonidin-csoportban (p < 0, 001 az összes csoportban). A Hamilton-féle szorongásos skála átlagos pontszáma szintén szignifikánsan alacsonyabb volt a klonidin-csoportban (p < 0, 02). Egyik vizsgálatban sem fordult elő klinikailag jelentős hypotonia vagy alkoholelvonási görcsroham. Mindkét tanulmány eredményei azt mutatják, hogy a klonidin ugyanolyan hatékony volt, mint a klordiazepoxid az enyhe vagy közepesen súlyos alkoholelvonás kezelésében, előnyökkel a szimpatikus tünetek kezelésében.
nem minden tanulmány talált pozitív eredményt, ha a klonidint összehasonlítják más akut alkoholelvonási gyógyszerekkel. Robinson et al. randomizált 32 alkoholos fekvőbeteg 0,3–0,9 mg klonidinre vagy 1000-3000 mg klórmetiazolra 4 nap alatt. A klonidin csoportban csak 8 beteg fejezte be a vizsgálatot, szemben a klormetiazolhoz rendelt mind a 16 beteggel. A klonidin-csoport betegei vagy mellékhatások miatt hagyták abba a kezelést, 3 betegnél alakult ki tüneti orthostaticus hypotonia vagy a hatás hiánya, 2 betegnél görcsrohamok és 2 betegnél hallucinációk jelentkeztek. Ez annak ellenére történt, hogy a súlyos elvonási tünetekkel vagy alkoholelvonási rohamokkal rendelkező betegeket kizárták a vizsgálatból. Mindazonáltal mind a 4 betegnél, akiknél görcsrohamok vagy hallucinációk jelentkeztek, súlyos alkoholelvonási tünetek jelentkeztek, jelezve, hogy a klonidin önmagában hatástalan lehet az ilyen betegek kezelésében. Az orthostaticus hypotonia gyakoribb előfordulása klonidinnel ebben a vizsgálatban a korábbi vizsgálatokhoz képest az alkalmazott nagyobb dózisok tükröződése lehet.
egy másik tanulmányban Adinoff et al. a klonidin, az alprazolám, a diazepám és a placebo telítő dózisát hasonlították össze 25 olyan férfi alkoholista betegnél, akiknek anamnézisében nem szerepelt görcsroham. 0,1 mg klonidint, 1 mg alprazolámot, 10 mg diazepámot vagy placebót adtak orálisan óránként, amíg az alkohol megvonási tüneteinek besorolása a felülvizsgált klinikai Intézet Alkoholmegvonási értékelése skála (CIWA-Ar) 5-re vagy annál kevesebbre csökkent. Az alkoholelvonási tünetek kezeléséhez szükséges klonidin dózisok száma hasonló volt a placebóhoz, ami azt jelzi, hogy a klonidin nem volt hatékonyabb a placebónál az alkoholelvonás kezelésében. Az alkoholelvonási tünetek kezeléséhez szükséges dózisok száma alapján az alprazolám, de a diazepám nem volt jobb a klonidinnél (p < 0, 04). A szerzők nem számoltak be a rohamok előfordulásáról a vizsgálat során.
végül az intravénás klonidin infúzió sikeres alkalmazásának eseteiről számoltak be akut alkoholelvonással rendelkező kritikus betegek kezelésére, bár ezt a kezelési stratégiát nem értékelték jól kontrollált klinikai vizsgálatokban. Spies et al. 3 különböző alkoholelvonási terápiás kezelés hasznosságát vizsgálta, beleértve a klonidinnel kombinált flunitrazepamot, a haloperidollal kombinált klormetiazolt vagy a haloperidollal kombinált flunitrazepamot 159 traumás betegnél, akiknél alkoholelvonás alakult ki az intenzív osztályra való felvétel után (ICU). A véletlenszerűen hozzárendelt gyógyszereket intravénás bolus adagként adták be, majd folyamatos intravénás infúzióval, változó dózisokban a ciwa-Ar pontszám <10 elérése érdekében. A flunitrazepám/klonidin csoport négy betegét tartós hallucinációk miatt kivonták a vizsgálatból. A cardialis szövődmények, beleértve a bradycardiát, az első fokú atrioventricularis node blokkot és a hypotoniát, szintén szignifikánsan gyakoribbak voltak a flunitrazepám/klonidin csoportban (p = 0, 005). Az ebbe a csoportba tartozó betegeknél szignifikánsan kisebb valószínűséggel alakult ki hosszabb ideig tartó mechanikus lélegeztetést igénylő tüdőgyulladás (p = 0,04). Alacsonyabb medián benzodiazepin dózisokra volt szükség, amikor a flunitrazepámot klonidinnel kombinálták, mint amikor a flunitrazepámot haloperidollal kombinálták (sorrendben 171 mg vs 284 mg). A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a klonidinnel kombinált benzodiazepin előnyös lehet tüdőgyulladásban szenvedő vagy mechanikus szellőzést igénylő betegeknél.
az 1. táblázat összefoglalja a prospektív, randomizált klinikai vizsgálatokat klonidin az alkohol megvonásának kezelésére.
megbeszélés
randomizált, kettős-vak vizsgálatokból származó adatok alátámasztják az orális és transzdermális klonidin hatásosságát a szimpatikus overdrive-hoz kapcsolódó alkoholmegvonási tünetek, különösen a hypertonia és a tachycardia csökkentésében az enyhe-középsúlyos alkoholmegvonásban szenvedő betegeknél. A klonidin monoterápia azon képességét azonban, hogy megakadályozza az alkoholelvonási rohamokat vagy az alkoholelvonási delíriumot, nem igazolták. Ezenkívül az egyidejű antikonvulzív gyógyszerek alkalmazása vagy a rohamok anamnézisében szenvedő betegek kizárása számos vizsgálatban tovább bonyolítja a klonidin hatását az alkohol megvonásának súlyos káros kimenetelére. Minimális bizonyíték támasztja alá az intravénás klonidin szerepét önmagában az alkohol megvonásának kezelésében a kritikus gondozási körülmények között, és a súlyos tünetek kezeléséhez szükséges nagyobb dózisok nagyobb kockázatot jelenthetnek a betegek számára káros hatások.